Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint hamarosan újabb, a szolgáltató szektorban működő vállalkozások számára írják elő az online kasszák használatát, a jogszabály tervezetét már szövegezik.

Az érintettek között lehetnek a szervizek, gépjárműalkatrész-kereskedők, pénzváltók, masszőrök, de vizsgálják annak lehetőségét is, hogy érdemes-e előírni, hogy diszkókban, fitneszklubokban is online kasszával állítsák ki a nyugtát. Varga Mihály emellett hangsúlyozta: fontos, hogy az érintetteknek megfelelő idő álljon a rendelkezésükre és lényeges, hogy az állam, ha szükséges, akkor mérlegelje, hogy adjon-e anyagi segítséget a gépek vásárlásához.

Varga Mihály beszélt arról is, hogy az étel- és italautomatákat is bekötnék a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Elmondása szerint a feketegazdaság elleni fellépéssel kapcsolatban két elképzelés is megfogalmazódott: az egyik a cégek számlázási rendszerét kapcsolná össze a NAV-val, a másik pedig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ötlete volt, e szerint a vállalkozások készleteit csatlakoztatnák az adóhivatalhoz – írja a Magyar Idők